A bennakadt szavak...

Tisztel Főjegyző Úr!
Tegnap amikor berendelt magához, sok mindent el szerettem volna mondani. Mégis csak megsemmisülve ültem és szégyelltem magam, holott nagyon nincs miért, bevallom a sírás is fojtogatott. Ahogy az öregek mondják, nem szégyen a szegénység, csak roppant kellemetlen. Igen, igaza van, nem fizettem ki, a kommunális adót, de nem azért mert nem szerettem volna, hanem, mert nem volt miből. 1996-tól dolgozom a városnak, nagyon lent kezdtem, de nagyon akartam és dolgoztam és tanultam a munka mellett. Soha egy szavam nem volt, amikor minden hétvégét az intézetben töltöttem, mert hét közben két napot saját költségemen iskolába jártam, két éven át. Majd újabb két évet, ugyanígy. Nagyon akartam és meg is lett az eredménye, osztályelsőként, kitűnővel végeztem. Mentem tovább, mert ígéret volt egy szebb jövő. Igen az én hibám, hogy gyerekeimnek és családomnak egy élhetőbb világot szerettem volna, ezért voltam olyan merész, hogy hitelből végeztem a főiskolát, ezt persze nyögöm még pár évig, ha ugyan lesz miből, hiszen már a gyedem felét teszi ki a hitel. Igen, én szerettem volna a gyerekeimet is és most is azt mondom, ők adnak erőt, a két legjobb dolog az életemben. A férjem is dolgozna, ha lenne mit és hol, arra már nem is merek gondolni, hogy egészségügy problémáiból adódóan bírja-e majd. Igen több kollégám sem fizetett, ők már vagy voltak vagy mennek önhöz, szintén berendelésre vagy már le is lett tiltva a fizetésükből. Az is fájón érintett, hogy a főnökasszonyom nem mondta el, mi miatt kell önhöz mennem, esélyt sem adva a gondolataim összeszedésére. Igaza van, mert adós vagyok, jobban mondva egy adós felesége, akiknek önök adják a "kenyeret". Igen valóban ez lenne a minimum, hogy fizessek, az önök szemszögéből. Az én életemben most más minimumok vannak, hogy lesz-e mivel fűteni, lesz-e meleg cipő és meleg étel a gyerekeimnek, kitudom-e fizetni legalább a legfontosabb számláinkat. Tudja jegyző úr, én soha nem mentem kilincselni ha baj volt, mindig dolgoztunk mindketten, ellentétben azzal a nagy számú roma lakossággal, akinek már a második generációja nő fel úgy kisvárosunkban, hogy a megélhetési forrása a segély. Azt, csak halkan jegyzem meg, ugyan ők teljesítették-e ez irányú kötelezettségeiket? Tudja, én ezt nem így akartam, mert hittem, hogy lehet jobb, de most már sajnos világosan látom, hogy nincs szebb jövő. Természetesen fizetek, igaz azt nem tudom, hogy ezen összegek hova kerülnek, gondolom lesznek új virágok az oszlopokon, meg kitakarítják a temetőt. Mindenki el van keseredve, nem csak én, fásult, beleunt, depressziós lett. Ahogy ön is, én is utánaszámoltam a hitel befizetése után a havi jövedelme négyünknek 88000ft, ebből kellene kifizetnünk a rezsit és megélni egy hónapig, persze ehhez jön majd most a havi 12000ft kommunális adó, 3 hónapon át, mert szerencsémre részletfizetést kaphattam és elengedték a közel 8000ft-nyi kamatot is. Kívánom önnek, hogy soha ne kelljen azt mondania az unokáinak, hogy most csak vajas kenyér van, mert felvágottra már nincs pénz. Kívánok jó egészséget és hitet, hogy legalább Önnek megmaradjon, nincs bennem se düh, sem harag, csak mérhetetlen nagy elkeseredettség. Köszönöm, hogy kedves volt velem, tisztelettel egy kollegina, hiszen tegnap éppen ön nevezett így.