2012. február 18., szombat

Bundi vs Bundiné


Kitört rajtunk a kórság, mint az már elejtettem egy régebbi bejegyzésben. Úgyhogy a 4G nálunk most nem éppen a csúcstechnológiában merül ki, hanem a köhögési és orrfújási faktorban, hiszen mind a 4Garami beteg. A betegség lefolyása a következőképpen zajlik, Szonja és Bundi ütemesen váltott ritmusban horkolt egész éjjel, Kira cirka 6x ébredt, sürgős anyáracsatlakoznivalója volt. hajnal 3 és 6 között ültem, mert fekvéskor olyan hallucinációim voltak, hogy Godzilla ül a mellkasomon, mindeközben koraterhes tüneteim vannak, amit a torkomban lévő cucc okoz, ezt fejeli meg a fejfájás és a menetrend szerint 1.5 percenként érkező és pontosan ennyi ideig tartó köhögőroham. Alig vártam, hogy pitymalljon. Reggel közöltem Bundival, hogy akkor én átmegyek a kisboltba, egy elhaló jó volt rá a válasz. Hazaérve hoztam fel fát, megpakoltam a kandallót, agonizáló hitvestársam a másik oldalára fordult éppen. Ágyat húztam, mert kicsit úszott a gyermekem testnedvében, majd elindítottam a mosógépet. Kedvesem egy száguldó rohamcsiga tempójában kivonszolta magát a kávéfőzőig, megitta a kávét, amit lefőztem és lehanyatlott a nappaliban egy film elé, amin csendesen elszundikált. Felraktam a levest, elmosogattam, teregettem, bedagasztottam a lángost, megetettem a kölköket, pelenkáztam ésatöbbi. Odadobtam egy kis sütit, majd újra mosogattam. Mivel kifogyott a liszt újra átmentem a boltba és megcsináltam a levesbetétet. Drágám kapott egy aspirint és visszahanyatlott. Sütöttem sütit, újra mosogattam. Megebédeltettem a kölköket, gőzölgő levest vittem a párocskámnak, aki már éppen a szemfedelét válogatta és ahhoz ugye feküdni kell. Ebéd után újra mosogattam és lefektettem a csajokat, elnyúltam az ágyon, hogy most én is alszok. Ezt azonban a kiscsibék nem így gondolták és 40 perc hadakozás után feladtam, azon a ponton, amikor mondtam Szonjának, hogy fogja már be a csőrét, mert odalépek és a válasz az volt, hogy nagy és erős vuclicsapdát csinált és oda ne menjek, mert tuti beleesek, le is tiltottam a kábszeres micimackóról azonnal. A kedvesem éppen horkolva alszik, hisz milyen beteg, eközben a lányok szedik szét a házat, én pedig olyan lendülettel veszem a levegőt, mint Verebes. Azt persze kedves hölgyolvasóim senkinek sem kell ecsetelnem, hogy egy bocifingnyi árnyalattal sem vagyok kevésbé beteg, mint életem másik fele, dehát pasik na...Itt tennék egy szösszenetnyi kitérőt arról, hogy 1 hete azt hallgatom, hogy ő milyen f....gyerek, mert mutassak már neki egy pasit aki süt. Múlt szombaton ugyanis valami agymenés alapján kitalálta, hogy ő sajtos tallért óhajt, mondtam, hogy egy fuldokló Szonjával átvirrasztott éjszaka után, még Vin Diselnek se sütnék, pedig ez nálam a No1, nemhogy neki. Kitalálta, hogy majd ő, az elmúlt 18 évben, én lisztet nem láttam a kezében csak bontatlanul, amikor hozta a boltból. Hozzákezdett, recept alapján, nemszólszbeleasszony stílusban. Közölte, hogy fotózzam a fázisokat és ezt rakjam a blogra, ne a szaró posztokat, de bevallom annyira lemerevedtem, hogy csak a végterméket fotóztam, úgyhogy azt dicsérhetitek. Volt azért némi mosolyogni való a háta mögött, a vaj és a liszt elegyítését fakanállal akarta megoldani, amikor mondtam, hogy bakker kézzel morzsold össze, kiakadt, hogy mintha nem tudnám, hogy fáj a csuklója (is). Miután meggyőztem, hogy a tálban lévő cucc, nem Klicsko maga, csak megoldotta. Be kell valljam nagyon finom lett és sokat variált, volt ám szezámos, köményes ésatöbbi, nagy kegyesen megengedte, hogy Szonja és én csináljuk a gombócokat. Gondolom azt kitaláljátok, hogy az önjelölt séfem olyan alantas munkát nem végzett, mint 25639db edény elmosogatása, gázsúrolás, egyebek, ezalatt ő minden létező ismerőst felhívott és "mellékesen" megjegyezte lazán odavetve, hogy nem kell-e egy frankó sajtos tallér recept, amit kipróbált. Tömjént, rózsaszirmokat és.... dobot...alszik bakker, alszik....

2 megjegyzés:

Hencsi írta...

Akkor mennyi mindennel végzel,ha nem vagy beteg??????
Amúgy nálam is Vin a favorit :)

Névtelen írta...

Hah..., hogy milyen kapós lett a zén Vincém :o))
Egyébként meg kell mondani az őszintét, a tallérok télleg jól néznek ki ! Lili! Főnyeremény ez a pasi :o))

eliana