Anya csak Nő lehet. Ez
az ő kiváltsága. Az ő hivatása. A legszebb és legnehezebb.... A
legnehezebb, hiszen olyan hivatás, amely sosem ad szabadságot, soha
nem enged pihenőt, állandó figyelmet, szeretetet, odaadást kér,
vár, követel. Ám mégis szép. Mert csak ő ismeri a titkot. Az
anyai szív titkát. Hogy miként válik egy új élet önálló
emberré....mert azokat a kötelékeket amik összekötnek
minket néha lehetetlen megmagyarázni.
Összekapcsolnak minket még azután is, hogy úgy tűnnek ezek a kötelékek megtörtek.
Néhány kötelék ellenáll a távolságnak, időnek és logikának.
Mert néhány kötelék egyszerűen elrendeltetett. Azt gondolom, hogy a generációkon átívelő anyaságnak nagyon nagy súlya van. A két törpém teljes lázban készül az ovis anyák napjára, a kicsi (azt hiszem ő még 30 évesen is "a kicsi" lesz, imdánivaló ahogy előadja "Anyukám, anyukám tajájd ki, hogy azs én nagy kincsem ugyan ki, ki más is jehetne ha nem Te, üjtess hát gyojsan az öjedbe."A nagy pedig titokzatos egy-egy elejtett félmondatból vannak sejtéseim, mi is vár majd rám. Kérte a nagyiját, hogy jöjjön el, ami azért nagy dolog, mert anyukám cirka szeptembertől nem lépett ki a kapunkon, most megteszi (remélem). Ma meghallgathattam és septiben fel is vettem a verset, amit a kisunokája neki szaval majd, mert ez ugye nem titok, mert nem nekem szól. Aztán én is elmondtam Szonjának azt a verset, amit cirka 30-33 évvel ezelőtt én mondtam az imádott nagymamámnak, ma is emlékszem minden betűjére és mindig fáj, hogy már csak a sírhalmára és nem a kezébe adhatom az anyák napi virágomat. A saját anyukámon meg azt veszem észre, hogy most nőtt fel az anyasághoz, a nagymamaszerepben, jó látni, ahogy formálja, építi ez a két kis prücsök. Hiszem, hogy célja volt vele, a Jó Istennek vagy a sorsnak, hogy annyi hányattatás után, főleg az én lelkemben dúltak nagy háborúk, itt van velünk. Nem tudom én milyen anya vagyok, próbálom magamhoz mérten jól csinálni, de nem vagyok tökéletes, sokkal inkább érzelem központú, azt gondolom, hogy egy gyereknek szeretve kell lenni, a többi jön magától...
Összekapcsolnak minket még azután is, hogy úgy tűnnek ezek a kötelékek megtörtek.
Néhány kötelék ellenáll a távolságnak, időnek és logikának.
Mert néhány kötelék egyszerűen elrendeltetett. Azt gondolom, hogy a generációkon átívelő anyaságnak nagyon nagy súlya van. A két törpém teljes lázban készül az ovis anyák napjára, a kicsi (azt hiszem ő még 30 évesen is "a kicsi" lesz, imdánivaló ahogy előadja "Anyukám, anyukám tajájd ki, hogy azs én nagy kincsem ugyan ki, ki más is jehetne ha nem Te, üjtess hát gyojsan az öjedbe."A nagy pedig titokzatos egy-egy elejtett félmondatból vannak sejtéseim, mi is vár majd rám. Kérte a nagyiját, hogy jöjjön el, ami azért nagy dolog, mert anyukám cirka szeptembertől nem lépett ki a kapunkon, most megteszi (remélem). Ma meghallgathattam és septiben fel is vettem a verset, amit a kisunokája neki szaval majd, mert ez ugye nem titok, mert nem nekem szól. Aztán én is elmondtam Szonjának azt a verset, amit cirka 30-33 évvel ezelőtt én mondtam az imádott nagymamámnak, ma is emlékszem minden betűjére és mindig fáj, hogy már csak a sírhalmára és nem a kezébe adhatom az anyák napi virágomat. A saját anyukámon meg azt veszem észre, hogy most nőtt fel az anyasághoz, a nagymamaszerepben, jó látni, ahogy formálja, építi ez a két kis prücsök. Hiszem, hogy célja volt vele, a Jó Istennek vagy a sorsnak, hogy annyi hányattatás után, főleg az én lelkemben dúltak nagy háborúk, itt van velünk. Nem tudom én milyen anya vagyok, próbálom magamhoz mérten jól csinálni, de nem vagyok tökéletes, sokkal inkább érzelem központú, azt gondolom, hogy egy gyereknek szeretve kell lenni, a többi jön magától...
BOLDOG ANYÁK NAPJÁT!!!! :o)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése