Szerencseszám

Nem tudom, hogy Kirának is szerencseszáma e a 13, mint jó idös anyjának, de ez holnap minden bizonnyal kiderül. Úgy emlékszem tegnap volt, hogy anyukámmal arról beszélgettünk, hogy még fél év és megy a "kicsi" is oviba. Nos bár arról fogalmam sincs, hogy hová tűnt időközben az a fél év, de a holnapi nap lesz az első, hogy Kira kérésének eleget tehetek, eddig ha Szonival oviba indultunk, mindig csak megkérdezte, hogy én is? Hát most ő is, egy hete kezdtük volna, de közbe jött ez a "kis" betegség. Mivel ma doktor nénink gyógyultnak nyilvánította őket, reggel mehetnek. Igaz Kira tett egy repülőrajtot kifelé a rendelőből, ő se szereti ha spatulával macerálják a gégéjét, akár csak az anyja, de a doktornéni csokitojásai kellő visszatartó erőnek bizonyultak. Szóval reggel megyünk "ojiba", lesz egy Garami lánya a Bóbita és egy a Törpike csoportbam is. Nagyon várja a kistörpe. Ma fürdést után önként és dalolva bújt ágyba, mert közöltem, hogy ma korán kell aludni, mert reggel korán kelünk. A törölközőjét kiválasztotta, az ágyneműt letesztelte, igaz holnap csak egy rövid látogatás lesz még, beszoktatás gyanánt. Szonja jó kis óvodacsalogató rutinróka, pótóvónénit játszik már napok óta, röpködnek a : "Tedd a kezed az asztala alá, amíg a napos hozza az ebédet", "jelentkezz, ha kérsz még uborkát", "először vizezd be a kezed aztán szappanozz" "kezitcsókolom, szerbusztok gyerekek, így kell köszönni" és ezek végtelen sora. Nagyon fel van villanyozva a nagytesó is, hogy beviheti hugicáját a tabu helyre.

Nekem pedig sorakoznak a kérdéseim, miközben előttük folyamatosan hangoztatom milyen szuper hely az ovi. Fogják majd tudni az óvónénik, hogy nem szereti a kenyeret, hogy a felvágottat csak összehajtogatva eszi meg, hogy bal kezében van a kanál, hogy simogatni kell a haját, hogy elaludjon, hogy nehezen oldódik és türelem kell hozzá, hogy ha feloldódott egy igazi tűzgolyó, hogy mimóza lelkével hirtelen elvonul és egyedül pityereg a sarokban, hogy minden harci sérülés gyógypuszira gyógyul, hogy ha szomjas "innit" kér, hogy utálja ha kicsit is elmozdul a zoknija, hogy minden cipőre azt mondja szorít,  és ezt sorolhatnám még órákig. Tudom, hogy jó lesz neki, hogy talán könnyebb is, hogy a nővérével indulhat minden reggel. Mégis ő pontosan 1 évvel lesz hamarabb óvodás, mint Szonja, hogy olyan pici még, nekem még mindenképpen baba, a zöld szemével, a szőke pihés nyakával. Nehéz ez, mert ezentúl nem látom minden percben-órában, hogy mit csinál, hogy bohóckodik, nem dughatja fejét a vállgödrömbe és szoríthat olyan erősen, hogy néha azt sem tudom, hol kezdődöm én és hol végződik ő. Féltem....mert nem leszek ott én a védőháló, aki megóvja a törékeny lelkét.....Közben pedig elengedem.....mert ez az élet rendje...