"Szar van a palacsintába"

pontosan ezzel a mondattal kezdte a főnököm csütörtökön. Nem igazán értettem, igaz akkor ért véget egy ellenőrzésünk, de nyugodt szívvel írtam alá a jegyzőkönyvet, mindent rendben találtak. Persze nem is erről volt szó. Jött a bűvös szó, az a helyzet, hogy január 1-el, 1 emberrel kevesebb bért fizetnek, ezért téged áthelyezünk a családsegítőbe. Köpni nyelni, nem tudtam, csak annyit kinyögni, hogy én ezt nem akarom. Lehet-e valamit tenni. Fogadd el, jött a válasz. Nem sokat aludtam akkor éjszaka és bucira bőgtem a szemem, ami bizony egyáltalán nem jellemző rám. Reggel, tisztább fejjel már tudta, hogy bemegyek hozzá, közölte, hogy ő se sokat aludt, azon agyalt, mit lehetne tenni. Nos van egy atyaúristen minálunk a pénzügyi főfő vezető, akinek mi nem hús-vér emberek vagyunk, hanem kemény kiadandó forintok, az ő bukszájából, amiben minden fillér kell. Ő azt közölte a főnökömmel, hogy egy embert küldjön el. Nincs apelláta és semmi, majd kitalálta az élet és halál ura a pm, hogy helyezzen át, mert senki nem akar családgondozni, ezért ott több üres álláshely is van. Jham és ez lett volna az újévi meglepi, mert a pezsgőkoccintásnál jött nekik szilveszterkor az ötlet, hogy akkor azonnali hatállyal, csak ebbe tudott beleszólni a főnököm, hogy nem, azonnalival nem. Aztán ötleteltünk a főnökkel, hogy lehetne megoldani, hogy mégse kelljen menni, ergo valami üres, de fizetett álláshelyen legyen az én becsületes nevem, de azt csinálhassam, amit eddig, mert ő nagyon meg van elégedve a munkámmal. Felmerültek más nevek, de szerinte senki nem alkalmas rá, mert se iskolája, se talpraesettsége, mint nekem. (Valaki túl jó is lehet na, azért helyezik tovább, jó, hogy nem kinevezésnek mondják) Aztán közösen azt is kitaláltuk, hogy odajárulok a döntnök színe elé, hogy elmondjam én mit is gondolok erről. Furcsa volt összeszedni gondolatilag, mert még én sem gondoltam, hogy ennyi feladatom van, szám szerint 26 és hogy ennyi szakterületbe beleér a kezem 9 :) Volt azért ennél érdekesebb felismerés is, a kollégák, ahogy mellém álltak vagy ahogy éppen nem, volt aki egyenest fel is ment a főnökhöz engem menedzselni, nem is egy, volt akinek kisírtam a vállán magam, volt aki különböző fórumokon lobbizik értem, mert már visszahallottam,  és persze volt, akinek az volt a legfontosabb, hogy ha mégsem én megyek, akkor esetleg nem-e őt rúgják ki, vagy ha én megyek, akkor ki fogja az én munkámat csinálni, mert ő biztosan nem. Beszéltem ottani dolgozókkal is, akik bár szeretettel várnának, de közben ők is lázasan másik munkahelyet keresnek. Szóval érdeke szembesülés volt és azért az is megfordul az agyamban, hogy ha te nem mozdulsz ki egy helyzetből kimozdít az élet..na majd kiderül, legkésőbb 31.-én, de szerintem hamarabb lehet már kedden, akkor járulok a hely "apu" színe elé. Megnyugodtam, persze szeretnék maradni, itt ahol vagyok, de most úgy érzem, hogy a sors eldönti és ugye mindig én hangoztatom, hogy nincs rossz döntés vagy jó döntés. DÖNTÉS van...