Végre péntek...

Valami végtelen tér-idő alagútnak tűnt nekem ez a hét, a hétköznapok szempontjából mindenképp. Igazából ez a hónap is eddig, mert igazából belegondolva gyakorlatilag csak mi hisszük azt, hogy azzal, hogy 2014-et dátumozunk, (jelezem, ezt én még mindig gyakran elírom, 24.-e ide vagy oda. ) csak bennünk él az, hogy feltöltődünk, mert nagyon nem így van, vagy nekem van gazdaságos csíkos elemem, hiperszuper helyett. Aztán ma visszaütött az a bizonyos pihenj csengő a fejemben, mondjuk természetesen a saját hülyeségem okán. Tegnap elmentem a zöldségesbe némi gyümölcsért a lányoknak és szembetalálkoztam pár hatalmas piros (génkezelt) eperrel, aranyárban. Tudtam, hogy mennyire örülnének neki és vettem pár szemet, nagy volt az öröm, be is csapták gyorsan a csajok. Aztán kicsi Kira meg ki, úgy éjféltájt egy hányós buli keretei között. Naná, a héten volt pocakprobléma, visszatért a behabzsolt eperrel. Gondoltam akkor kicsit meghosszabbítjuk ezt a hétvégét, legyen három napos ünnep, pizsipartival. Reggel jó korán bementem dolgozni, hogy szintén jó korán hazajöhessek. Hát még korábban is sikerült, mint terveztem. A sofőrünk, aki ebédet is hord,  szólt, hogy anyukám nincs jól, nem nála nem az eper. A stressz, a felelősség, a pszichés bajok. Hazaértem addigra szépen feltornázta a vérnyomását, zsibbadt a szája, vérnyomás lehúz, anya lefektet. Akkor meg ő szerinte lázas, hideg rázza, megfagy, rossz a gyomra stb. 1 órás elbeszélgetés, arról, hogy jobb egészségügyi állapotban van mint én, valamint, hogy agyban dől el minden és ezt mind pszichoszomatikusan idézi elő magának. Mondjuk érdekes, mert "rosszulléte" ide vagy oda, a kaja és a cigi azért megy.  Persze, hogy fellibbent előttem az a kép, hogy de hisz ma nem is dolgozom, legalábbis már nem, itthon vagyok. Ezen a hétvégén pihenünk, kicsit erős volt nekem ez a hét, meg az előző kettő is, mantrázom, hogy innen felfelé megyünk és amíg Szonja mosolygós képeket készít rólam, addig akkora nagy gebasz nem lehet.