Biztosan veletek is történik olyan, hogy megmaradnak, érzések, emberek, ízek, illatok, találkozások, hogy ott folytatódnak beszélgetések minden zökkenő nélkül, ahol hónapok óta félbehagytátok. Vannak állandó dolog, olyan találkozások, ahol nem elcsépelt frázis a hogy vagytok, miújság, minden rendben-e. Ahol az együtt töltött idő érték, ahol úgy szeretik a gyereked, mintha a sajátjuk lenne. Kisemberünk szeretetradarja soha nem csalatkozó, közel 5 hónapja látta őket, mégis élénken élt benne az emlékkép, péntek este már toporogva várta őket a kocsibejárónál, skandálva a bevezető mondatot. Neki (még) természetes, ami nekünk sokszor nem az, hogy kimondom annak, akit szeretek, hogy szeretem, hogy ölelem, hívom, vele alszok el. Tobzódott a kicsi lány a szeretetben és nem azért mert az én húsom az én vérem, valóban nem lehet őt nem szeretni, egész lényéből sugárzik, az az őszinte báj és szerethetőség, ami mindannyiunkban meg volt valaha. Annyi minden van benne, ami már nincs meg bennem, remélem soha nem veszíti el. Irhatnék somindent erről az 5 éves barátságról, magasztos beszédet, tömjénes dicsérést, mégis egyszerűen ki tudom fejezni, Gidus és Fecó, a családunk része, védőhálót fonva körénk. Sokáig aggódtam mi lesz, amikor kórházban leszek, világra hozni a pici lányt, mennyit, de mennyit fogok hazagondolni, hiszen egy éjszakát sem voltam távol még Szonjától, olyan részem ő, mint a borsónak a héja. Tudom, hogy Bundival ők ketten jól meglesznek, igen ám, de szeretném, ha a Zuram mellettem lenne, második lánya születésekor. Egyetlen embert tudok elképzelni Szonja mellett, egyetlen emberre merem teljes szívvel rábizni egyik legféltettebb kincsemet és örülök, hogy kimondatlanul is észrevette ezt, igen Gidus lesz Szonjával, én pedig átadhatom magam nyugodt szívvel annak a pillanatnak, ahogy ég a földdel újra összeér. Csodaszép cseresznyevirágos hétvégénk volt, igazi békebeli, a fiúk főztek, ráadásul ehetőt, a pléden heverésztünk, kirándultunk, beszélgettünk, jó volt na, remélem a képek is visszadják ezt a hangulatot, ezt a feltöltődést, azt a belső békét, amit mindig elhoznak nekünk...:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése