Szonja segit

Az a helyzet, hogy a szerdai "mingyá' szülünk" állapot nem kicsit pörgette fel nálunk az eseményeket. Hipp-hopp Vuk helyett kikerült a csajok szekrénye, kivasaltam mindent, előkerültek a bébicuccok, bébijátékok, lassan szépen minden a helyére kerül, fizikailag és lelkileg is. Mindehez természetesen lelkes segéderőm is van, a kis 90centisünk személyében, aki "Szonja segít" felkiáltással a nyomomban van. Fölöttébb lelkes ha Picibaba, (aki már Kija névre hallgat a nővérkéjétől is) holmijairól van szó. lelkesen, söpör, felmos, törölget, mosogat, pakol, itatja, eteti, hintáztatja, pelenkázza a medvét. Együtt teregettük a játszószőnyeget, plüsscsörgőket, és pontosan tudja, hogy a mózes, ami már előkészülve a szekrény tetején figyel az ő tesóját fogja rejteni hamarosan. Ahogy készülődünk mi, úgy veszi át ő is a lendületet és a kétévesek bölcsességével magyarázza mindenkinek, hogy anya hamarosan kórházba fog menni, ott is alszik és doktorbácsi kiveszi a tesóját a pocakból és jönnek haza, na és persze a tesó hoz Szonjának ajándékot. (Itt egy kicsit kiszólnék, kedves olvasóim még mindig nagyon bizonytalan vagyok, bejöjjön-e a kicsi lány a kórházba hozzánk, ha belegondolok már most nagyon hiányzik, de nem szeretném ha traumaként élné meg, hogy neki haza kell jönnie, én pedig maradok, nagyon jó lenne ha megosztanátok ebbéli tapasztalatotokat, gondolataitokat velem. Snitt.)Hihetetlenül vigyáz a pocakomra, napról napra mutatja meg mennyi báj, szeretet és tudás van benne. Ma például a boltban joghurtot kellett venni a tesónak, hiába magyaráztam, hogy van itthon még 1, de akkor is az nem Szonjának kell, hanem tesónak. Azt hittem megzabálom, minden nap hálát adok az égnek, hogy itt van és még most sincs fogalmam arról, hogy mivel érdemeltem őt ki...azt már nem is említem, hogy mekkora csodaként élem meg, hogy újra születik egy lányunk. Bundás fogalmazta meg talán a legegyértelműbben: "3 éve még abban sem mertem hinni, hogy valaha gyerekünk lesz, most meg nézd mindjárt ketten szuszognak mellettünk." :)