Hát igen, kicsit hanyagoltam a blogot, de ma végre visszatértünk a hétköznapokba, amik egyáltalán nem mondhatók szürkének minálunk. Megjött végre a jó idő is, szóval sokat vagyunk kint, amennyire az idő engedi. Tegnap hazautazott a sógornőm is, alapjában véve rosszabbra számítottam. Volt pár meccsünk az igaz, de túlzás nélkül állíthatom, hogy az itthoni vb-t én nyertem, bár abban biztos vagyok, hogy lesznek utóhatásai. Szonját rendszeresen ölben hurcibálta, ami nem tett jót neki, főleg így a dackorszakos feszegetem a korlátaim korszakunk közepén. Kirát is minden nyekkre felkapta, ezért többször kellett szólnom. Tegnap egyébként megmutatta a foga fehérjét már ugye képletesen a kishölgy. Bááár ha belegondook, hogy nyáladzik, gyűri az öklét...az esti fürdésnél hason már lazán kitolja magát és nézelődik. Szonja lustasága után ez nekem nagyon furi ám. Nya, szóval a lényeg, hogy hajnal 5-től este nyolcig ment a boggie. A függőleges testhelyzet enyhített csak valamelyest "a rettenetes bőgős világfájdalmon". Úgy délután 4 körül már a sógornőmnek is leesett, hogy jól kitolt velem/velünk. Mondjuk az iccaka szuper volt, betudható a nemalvásnak, hogy a kicsi még mindig tátott szájjal horpaszt, még Szonja randalírozása sem költi fel. Nade, nem is erről akartam én ma írni, ez csak ama rövid helyzetjelentés házunktájáról.
****
Irigykedve nézem a nagyobbik lányom. Hihetetlen kis szeretetgombóc, és annyi minden benne van még, amit én már elveszítettem. Azt hiszem ez most az elsődleges feladatom, hogy ezek megmaradjanak neki, soha ne veszítse el. Képes arra, amire én nem, megölelni azokat akiket szeret és kimondani, hogy szereti. Nem keveseket hoz zavarba ezzel, érdekes módon még sok gyereket is. Odamegy mondja és szorosan ölel-bújik, hihetetlen aranyos ilyenkor. Előre félek attól, amikor majd egyszercsak valaki eltaszítja, és azt mondja neki, hogy nem szereti. Tudom, hogy nem védhetem meg és tudom, hogy (sajnos) ezt (is) meg kell majd tapasztalnia. Ennek ellenére remélem, hogy olyan szeretetháló veszi körül, ami sok mindentől megóvja, hogy lesznek ölelő karok, ahova hazafuthat, akik mindig kitárva várják, ahol mindig nyitva lesz az ajtó, ahol mindig szeretik. Nem véletlenül jutnak eszembe éppen most ezek a gondolatok, pár napja érdekes beszélgetésben volt részem. Szomszédoltunk a bandatagoknál, beszélgettünk az anyukával és szóbakerültek a szüleink. Kitettünk mindent, ami a lelkünkben volt az asztalra, jó volt..mindkettőnknek. Itt jött szóba az ölelés, hogy mi nem kaptunk és félve adunk ezért, meg kellett tanulnunk, hogy a gyerekeink már az legyen természetes, ami nekünk idegen. Az ölelés, a szeretet kimutatása...gondolkoztam, hogy mikor ölelt meg utoljára az apám vagy az anyám...nem emlékszem...sőt arra sem megöleltek-e valaha. Nem az én hibám és nem az ő hibájuk, ezt hozták magukkal otthonról, ez volt az örökség, az érzelemnélküliség, bár az is lehet, hogy ők egyszerűen ilyenek. Valószínűnek tartom, hogy Szonja is magával hozta ezt fentről, hogy ezáltal tanítsa meg nekem, adja vissza azt, ami valahol mélyen talán bennem volt, ha volt. Mostanában vannak csatáink, biza néha kivágom a magas c-t is, az 10000. "nem szabad"-nál, aztán meg szégyellem magam...Ez a kisember tanított meg a bocsánatkérésre is, ahogy jön és szól, bocsi és nyomja a puszikat, puszit ad csak úgy, nem kell hozzá sátoros ünnep, puszit ad, ha mondjuk fájdalmat okozott: "megpuszilom én". Folyamatosan tanulok tőle és hiszem, hogy másoknak is elhozza a feloldozást a merevségből ez a göndör kis angyal. Szeretem és boldog vagyok, hogy megtanította kimutatni.
Aranyköpések:
Bundi kollégája érkezik egy polski fiattal, jó nagy szakálla van, Szonja odamegy hozzá:
- Szőrös bácsi hová megy a játékautóval? :)
****
Irigykedve nézem a nagyobbik lányom. Hihetetlen kis szeretetgombóc, és annyi minden benne van még, amit én már elveszítettem. Azt hiszem ez most az elsődleges feladatom, hogy ezek megmaradjanak neki, soha ne veszítse el. Képes arra, amire én nem, megölelni azokat akiket szeret és kimondani, hogy szereti. Nem keveseket hoz zavarba ezzel, érdekes módon még sok gyereket is. Odamegy mondja és szorosan ölel-bújik, hihetetlen aranyos ilyenkor. Előre félek attól, amikor majd egyszercsak valaki eltaszítja, és azt mondja neki, hogy nem szereti. Tudom, hogy nem védhetem meg és tudom, hogy (sajnos) ezt (is) meg kell majd tapasztalnia. Ennek ellenére remélem, hogy olyan szeretetháló veszi körül, ami sok mindentől megóvja, hogy lesznek ölelő karok, ahova hazafuthat, akik mindig kitárva várják, ahol mindig nyitva lesz az ajtó, ahol mindig szeretik. Nem véletlenül jutnak eszembe éppen most ezek a gondolatok, pár napja érdekes beszélgetésben volt részem. Szomszédoltunk a bandatagoknál, beszélgettünk az anyukával és szóbakerültek a szüleink. Kitettünk mindent, ami a lelkünkben volt az asztalra, jó volt..mindkettőnknek. Itt jött szóba az ölelés, hogy mi nem kaptunk és félve adunk ezért, meg kellett tanulnunk, hogy a gyerekeink már az legyen természetes, ami nekünk idegen. Az ölelés, a szeretet kimutatása...gondolkoztam, hogy mikor ölelt meg utoljára az apám vagy az anyám...nem emlékszem...sőt arra sem megöleltek-e valaha. Nem az én hibám és nem az ő hibájuk, ezt hozták magukkal otthonról, ez volt az örökség, az érzelemnélküliség, bár az is lehet, hogy ők egyszerűen ilyenek. Valószínűnek tartom, hogy Szonja is magával hozta ezt fentről, hogy ezáltal tanítsa meg nekem, adja vissza azt, ami valahol mélyen talán bennem volt, ha volt. Mostanában vannak csatáink, biza néha kivágom a magas c-t is, az 10000. "nem szabad"-nál, aztán meg szégyellem magam...Ez a kisember tanított meg a bocsánatkérésre is, ahogy jön és szól, bocsi és nyomja a puszikat, puszit ad csak úgy, nem kell hozzá sátoros ünnep, puszit ad, ha mondjuk fájdalmat okozott: "megpuszilom én". Folyamatosan tanulok tőle és hiszem, hogy másoknak is elhozza a feloldozást a merevségből ez a göndör kis angyal. Szeretem és boldog vagyok, hogy megtanította kimutatni.
Aranyköpések:
Bundi kollégája érkezik egy polski fiattal, jó nagy szakálla van, Szonja odamegy hozzá:
- Szőrös bácsi hová megy a játékautóval? :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése