Náncsi, aki egyáltalánnem Hárpia, ellenben nagyon Tapir

Náncsi egy fogalom, de tényleg. Valószínűleg ezért a posztért leverné a vesém, de ő még ezt is marha kedvesen tudná tenni. Nem vagyok képzavarban, itt a tapirnáncsiágival, ennyi neve van és kész. 3éve ismerem, innen a hálóról, véletlen persze, vagyis annyira nem is, legkisebbik gyermeke és az én nagyobbam egyszerre született. Együtt vártuk őket, ő überlazán, lévén 5. a kiscsaj a Tapírsorban. Szóval ő már laza volt, mint a rigalánc, szerinted, hazaszökött a kórházból az újszülöttel.:) Azért kb 10 percest ráolvasást fogok kapni, amiért képes vagyok kilétét felfedni, de nem én tehetek róla, hogy orvul meglepett a kórházban és rögtön riszálni kezdte az újszülöttem seggét. Szóval ez a kép nem Náncsi miatt van, itt vegyük úgy, hogy ő a fogas, aki tartja a gyereket. :) Amúgy a lényeg, nagyon csipem a búráját, tisztelem a hitét, a küzdését, azért amilyen ANYA. Tudom, hogy azt vallom, hogy az ember felnőttkorban már nem köt barátságokat, addigra már bizalmatlan tüskékkel vértezzük fel magunkat, de nem felejtem el, hogy mindketten amikor nyakig voltunka szarban és max annyinak tudtunk örülni, hogy legalább nem hullámzik, tudtam, hogy számíthatok rá. Szóval pénteken fogta magát és nem kevés kilométert megtéve a Zurával és Citrom barátnőmmel felfegyverkezve, beviharzott a kórterembe és úgy beszélgettünk, mintha nem is most találkoznánk először. Mondanom sem kell, nem kicsit voltam meglepve és meghatódva, de ennek hangot sem tudtam adni, csak lestem, mint ződ gyík a venyige alól. Azt mondják utunk során az emberek nem csak úgy keresztezik életünket, senki sem kerül csak úgy magától oda, mindig mindenkit mi vonzunk oda, mert részesévé kell váljon életünknek. Szóval ezúton is köszönöm neki, hogy van, hogy jött, hogy dedeimet is meglepte, természetesen rá jellemző ajándékokkal...Kívánok neki sok erőt és egészséget, a Jó Isten kísérje tovább ezen az úton, magamnak pedig azt kívánom, hogy hamarosan én riszálhassam, az ő 6. Minitapírját.