Psszt...csak halkan :)

Idilli a kép, annyira, hogy már-már sziruposan csöpögő. Mindkettő alszik, én meg ama luxust is megengedhettem magamnak, mint a tus és hajmosás. Bundás buciképűnek hív, lehet lassan én verem őt azzá:) Már a fülem is is fáj, de igazából könnyebben vagyok, ennek az az oka, hogy a két csaj jobban van. Már ki merem jelenteni Ahogy azt is, hogy ez után a két hét után akár a Himalája megmászására is vállalkoznék velük. Milliószor összefacsarodott a szívem az elmúlt napokban. Nagyon sokszor türelmetlenkedtem Szonjával, gyakorlatilag folyamatosan arra figyelmeztettem, mit nem szabad. Nem győztem tőle bocsánatot kérni, hiszen hogyan is érthette volna, hogy a légvétel is nehéz, nemhogy még a hátamon is lovagoljanak. Olyan, mint én, amit eltervezett tűzön-vízen keresztülviszi. Tegnap eset már csak ringattam az ölemben és énekeltem neki. Annyira nagy már és én bizony nem figyeltem rá eléggé, annyira biztosan nem, amennyire szüksége lett volna rá. Jöttek is a büntetések. "hagyjál", "ne simogass" "menj innen". Szerencsére rám haragudott és nem a kistestvérre, őt őrzi-védi, mint egy pulikutya: "ne sijjá kijababa jön már anya". Nehéz napok voltak és most a délutáni csendben volt időm átgondolni, hogy ez a betegség is jött, megmutatta állj meg komám, ne így csináld, rossz úton jársz. Át kell szerveznem dolgokat, kell idő csak ránk, nagycsajokra, közös programokra. Most már tudom, hogy meg tudom oldani.
A kicsi, ma 2 hetes, úgy csöppent az életünkbe, mint ha mindig is itt lett volna, ahogy itt is volt velünk. Már most látszik a természetén, hogy apja lánya. Hihetetlen béke és nyugalom veszi körül, neki ez volt a feladata, hogy elhozza nekünk. Olyan egyszerű vele minden, végtelen türelemmel áldotta meg az ég. Az éjjel sokat köhögött, sétálgatunk majd elaludt. Álmában mosolygott, hívtam az apját nézze csak, föléhajoltuk és elkezdett kuncogni, Bundi szerint tuti nagy didikről álmodott.:) Olyan kerek minden körülötte, amilyen ő maga, két csodánk van már.
Többen írtátok, soha nem gondoltam volna, főleg nem 3évvel ezelőtt, hogy mostanra 2 gyönyörű lányom is lesz. Megharcoltam a csatát és tudom, hogy ennek is értelme volt. Sok-sok embert sodort utamba az élet, akik hasonló problémákkal küzdenek/küzdöttek. Már akkor is hittem, amikor még nem voltam pozitív példa, amikor még én is havonta pofoztam fel magam a földről egy-egy kudarc után. Sokakat húztam/sodortam magammal, ma is kaptam egy mailt, az egyik "sorstárs" ikreket vár. Tudom, hogy mindennek rendelt ideje van, nekem nagyon hosszú volt ez az idő, de megérte...most azért megállítanám kicsit...csak nézem, ahogy békésen alszanak...remélem sokáig őrizhetem az álmukat...csak nézem őket...a könnyfátyolon át ízlelgetve a szót...a lányaim...