2010. augusztus 23., hétfő

Hossssszzúúú hétvége





Az a helyzet, hogy ez a hétvége nekünk kicsit macerásra sikeredett. Első körben azt terveztük Bundival, hogy most mi akkor 3 napot itthon fogunk láblógatni. Aztán meg.....kitaláltam, hogy 20.-án menjünk el anyuékhoz és nézzünk szét szülővárosomban, mert itt kb a koszorúzáson és a misén kívül nem volt semmi. Mondjuk mire összeszedelőzködtünk, egy óra volt, így jár az aki iccaka főz és vadászik. A főzés az nem volt extra, ellenben a vadászat...:)Szóval 3 éjjel én már lesben voltam. A nappaliban és a gyerekszobában álmennyezetünk van, ergo Bundi 30cm-el a plafontól megalkotta, na ezen a nikecelen kapart valami és futkosott. Bundi miután minden éjjel ébresztettem, ugyanis a kis lakónk éjfél körül kezdett el bulizni, közölte, hogy ez egy bogár, csak visszhangzik a nikecelen és különben is ő nem hall semmit és visszahanyatlott a párnájára, szerintem azt már nem hallotta, hogy akkor ez kb legalább egy kg-os bogár. Szóal az éjszakáim úgy teltek, hogy lestem az álmennyezetet, hogy mikor rágja át magát a szörny vagy esik a nyakamba vagy valami. Aztán reggel közölte Bundi, hogy a spotlámpák mellett nem jut fel semmi, amúgy meg lezárt a dolog, ekkor közölte Zita barátnőm, hogy ő látta a tv-ben, hogy ahol egy grafitceruza hegye befér, ott befér egy patkány is. A picsába a gumipatkányát, kell ennek a Zitának annyi természetfilmet nézi amúgy. Szóval péntek hajnal kettő, jött a szörny és járt körbe-körbe. Felébresztem Bundit, gondoltam amig vadászik, addig elmegyek wc-re. Kilépve a budiból, a következő képet látom. Bundi egy szál malackás pólóban áll egy sarki spotlámpa alatt a konyhai stoki tetején és önelégült fejjel fúj be a lámpa mellett Chemotoxal, mire a (szerinte) bogár, vinnyogva elszalad. Namármost, mondtam neki, hogy ultragáz, hogy a nővére biosztanár, ő meg majd 40 és nem tudja, hogy nincs az a bogár, ami vinnyog. Az én verzióm az, hogy szemen fújta a rágcsálót, aki jobb esetben megdöglött, erről majd értesülünk a rothadásszagból, rosszabb esetben éppen bosszút forral a könnygázos fószer ellen. Mindenesetre a hites uram k.... elégedett magával,hogy ezt is megoldotta. Mondjuk azóta ő alszik a gyerekszobába, így nem tudom van e még felső szinti albérlőnk vagy sem. Szóval ez volt a kialvatlanságunk és a késői indulás oka, aminek következtében a lányok nem aludtak, Szonja extranyűg volt, de azért az ugrálóvárból nem tudtam kiimádkozni. Este értünk haza, kompletten kidőlt a család, szerintem anyámék is., mert amíg mama Szonjával táncolt, addig papának Kirát kellett szóval tartani.:) Szombaton Bundinak be kellet menni dolgozni, ennyit erről, én meg kimentem a lányokkal a piacra, mert egy srác ígért munkavédelmi kobakot és férfierő híján nekem kellett elhozni. bakker, azt nem mondta senki, hogy 12db, még le is alkudtam nekik, de 12db kb egy hamvasba fért bele, + babakocsi + két gyerek+35fok. Ügyesen fogadtam egy ürgét a kocsmában, aki 1 sörért levitte a telephelyre, a jelzem dugipénzemből megvett szarokat, erre röhögve hív Bundi, hogy oké, hogy jó sokat vettem, de észrevehettem volna, hogy a csákó közécsempészett egy rohamsisakot:) A főnöknek azt mondtam ma, hogy vagy kifizeti a carjait, vagy felvesz munkavédelmisnek a céghez, de az neki kicsit sokba fog kerülni. Kettőkor hazaért Bundás, de valami titokzatos oknál fogva mindenki most akarta megnézni ujjszopó dedünket, így gyakorlatilag este 9-ig egymásnak adták a kilincset. Volt egy 3 éves kislány is, aki nem beszélt, ellenben helyzeti erőfölényét látva Szonja túrórudi megvonáson van, komolyan mondom rendesen szuszog ez a gyönyörű arcú kislány és az én pufifánkom szopott gombócnak tűnt mellette, fél kiló linzert percek alatt tüntetett el, komolyan sajnálom, hogy evést és csokihalmokat jelent neki a szeretet. Vasárnapra teljesen kipurcantunk a 2 napos "pihenő" után, úgyhogy komolyan mondom tegnap este 8-kor már mind a 4-en aludtunk, mint a tök, ergo én nem hallottam az éjjel a fenti csákót, hogy megvan-e még. :) Szóval ezek vannak minálunk mostanság.

Nincsenek megjegyzések: