
(Márai Sándor: A négy évszak)
Sokszor előfordul velem, hogy szeretnék elmondani, megértetni, átadni valami olyat, amit szavakkal nem nagyon lehet. Ott és akkor abban a pillanatban el kell raktároznom, meg kell élnem. Lehet ez egy hang, egy kép egy érzés. Ági újra fotózni volt nálunk, már a pocakon túl. Nyűgösek voltak a lányok, az egyik homokozott volna, a másik aludni akart. Gyűltek az esőfelhők is. Ági mégis kért próbáljuk meg, csak 10 percet. Valóban annyi volt, és 10 perc alatt csodák születtek általa. Új pillanatokat mutat meg nekem a lányokról, apró mozdulatokat ami felett talán átsiklanék. Maradandó emlékek ezek, létünk pici boldogságpillanatai. Szépen apránként megmutatom majd Nektek is. A ma esti megríkatott, annyi szeretet, annyi óvás, annyi remény és élet van egyetlen pillanatban, amit soha nem tudnék körülírni. Szembesül az ember a gyermeki lélekkel és olyan súlyként nehezedik rá a felelősség, hogy hogyan lehetne mindezt megtartani, hogy órákig erre gondol. Aztán eszembe jut az, hol vesztettem én el mindezt vagy talán bennem sem volt. Új utakat mutatnak ők nekem, új rezdüléseket saját belsőm megtalálásához, soha nem tudom megköszöni nekik eléggé, hogy hozzánk érkeztek haza.
1 megjegyzés:
Húha Lili most aztán elég komolyan megríkattál!
Ez a kép egyszerűen csodálatos, és elképzelhetetlenül sok minden van benne! Köszönöm neked!!!!!
Megjegyzés küldése