3 hónap....

Három hónappal ezelőtt viharos-árvizes idők jártak felénk...három hónappal ezelőtt pihentem és ismerkedtünk a kicsi lánnyal. Akkor még csak sejtéseim voltak arról milyen lesz az élet négyesben. Hazudnék ha azt mondanám a kezdet nem volt nehéz, mert nagyon az volt, főleg, hogy mindhárman betegek voltunk. Lassan már kezdünk belejönni, mint kiskutya az ugatásba. Látom már milyen egyéniség, tényleg igazi kis buddha, szereti a nyugalmat és a csendet. Épen a pihenőszékben alszik, miután Szonja 30x felébresztette és ez ugye kinek tetszene, bőgött egy sort, majd elmagyarázta, hogy neki csend kell, vágjam már és rötyögve elaludt. Voltunk 3 hónapos vizsgálatokon is, az injekciónál csak kicsit legörbült a szája, 6200gramm és lehet túl sokat fürdetem, mert összement 1cm-t:) legalábbis a két hónapos méréshez képeset. Mindig rötyög,csak akkor nyűgös ha éhes, tele a pelus, vagy fáradt és valami miatt nem tud elaludni. Igazi hátonfekvő, azon nevettem, hogy hátul kikopott a haja, mint akinek tolatólámpája van, hason persze nyekereg. Az alvására nem panaszkodhatok igazán jó alvó, este nyolctól reggelig húzza a lóbőrt, akkor feltankol és alszik tovább 10-11-ig. Délután alvása már változó, nő, egyre többet szemlélődik, rácsodálkozik a világra, olyan jó ezt újra átélni. Apaimádó, mihelyt meghallja a hangját már repked is. Mindkét oldalra forog, ülne fel, szerintem csak a méretes hasa miatt nem fordul még át teljesen. Minden rezdülésre figyel, mindenkivel kokettál, de hármunkat mindig gőgicsélve és szájtátva követ. Tényleg megkettőződik a szülői szeretet, sokszor elmondom ő a bónusz nekünk, az ajándék, ami újra és újra bizonyítja, hogy bármennyi idő eltelhet mindennek célja és oka van, csak ezt ott és akkor nagyon nehéz megérteni. Annyi mindennel lennénk szegényebbek ha ő nem választott volna minket. Néha úgy futnak össze emberek, szálak sorsok, hogy észre sem vesszük a védőhálót, ami körülölel. Jó érzés tudni, hogy ők ketten, a lányaim itt lesznek egymásnak, együtt nőnek fel, együtt fognak sutyorogni a fiúkról és remélem megérem majd, hogy tologatom az unokákat. Tudom előre szaladtam, de úgy szaladt el ez a három hónap, olyan könnyedén lett a triónkból, tökéletes négyes, úgy nőnek a lányok, hogy érzem elszaladnak majd az évek. Közben meg várom, hogy ez a kis ujjat cuppogtató, mikor fog felülni, mikor adja vissza nővérének azt a sok-sok puszit és mikor fognak először igazán játszani. A nagy várakozás közepette pedig bőszen imádom, ahogy eddig Kisgombóc megmutatja az anyaság legszebbik oldalát, itt már nincs elsőgyerekes para, átsírt tehetetlen aggódó mérlegelés, orvoshoz szaladás. Itt "csak" szeretet van, nagy-nagy szeretet és ölelések, összebújás, tokapuszilás, kis lámpás ő nekünk, a Nagy utat mutat, tanít, a Kicsi pedig a hazaváró gyertyaláng az ablakban...