Nagyon fontosak az első élmények, az első illat, az első ölelés, az első mesekönyv. Hiszen az elsőkből lehet örök szerelem és örök utálat a hatások által. Tegnap Szonja és én egy közös első élményt szereztünk be, azt hiszem túlzás nélkül állíthatom, hogy mindkettőnknek felemelő volt. Először voltam a 2.5 évesemmel színházban. Egy kisvárosunkból kiszakadt hazánk lánya látogatott vissza a Körút Színházzal városunkba. A darab a nagy klasszikus az Óz volt. Emlékszem gyermekoromban rám mély hatással volt, évekig dudorásztam a sárga útont. Azért sok kérdés merült fel bennem. Először is, délután 1-kor kezdődött az előadás, a város egy messzi zugában, ahová közel egy órás sétával jutottunk el, igen nagy szélben. Kérdéses volt, hogy Kira ellesz-e majd Zsike barátnőmmel., mint később kiderült egy hatalmasat aludt :) A legfőbb kérdés, képes lesz-e Szonja egy helyben ülni 1.5 órát, érteni fogja- valamennyire, nem ijed-e meg a hangoktól és a rengeteg embertől. Megbeszéltük Bundival, hogy ha feszeng, szorong, akkor kihozom és jövünk haza. Nahát akkor, utolsóként érkeztünk, de kibuliztam egy helyet z első sorban, igen sajnos csak egyet, így Szonja az ölembe csöppent. A fiatal színészek tőlünk 2m-re voltunk. A kicsi lány csak ámult, miután meggyőztem, hogy ne másszon fel a színpadra, valamint ne törjön be kb 600 gyerek közepébe, el volt foglalva a fényekkel. Sajna a hangfal éppen velünk szembe volt iszonyatos hangerővel. 20 perc pislogás nélküli szájtátot figyelem után ded elkezdett sírni. Na mondom itt a vége, irány haza. Indultam volna kifeé, amikor mondta, hogy elzsibbadt nagyon a lába azért sir és vegyük le a cipőt. Innentől kezdve előttem énekelt, táncol zokniban, fújta a szelet, mutatta az utat. Nagyon jól szórakoztunk, még én is, aki elég nehezen tudott túllépni azon, hogy Dorothyt, az anno részeges Gizi, jelenleg Vili bácsi nője játszotta a barátok köztből. Nem mellékesen zseniálisan. A gyerekeket fantasztikusan bevonták a mesébe, a fülbemászó dallamok, a vidám tánc, mind mind szuper volt. Megpengették azért a felnőtt közönséget is, annál a résznél, amikor egy denevér a boszi seprűjével gitározva jellegzetes acvillámdc stílusban ugrált a színpadon már én is fuldokolva röhögtem. Egy szó, mint száz, remélem maradandó volt az első színházi élmény a kishölgynek. Nagyon büszke vagyok rá, mert sajna lehetet volna másképp is, egy hasonkorút biza 10 percenként hozott ki az anyuka, mert megijedt a játéktól, fényektől, hangoktól és gyakorlatilag fele részben végigsírta a mesemusicalt. Remélem, hogy ez a hazajövetel Emese részéről gyakoribbá válik és akkor mi leszünk az első bérletesek, mert vallom azt, hogy nincs az a mozi, mesekönny, dvd, ami visszaadja a színházi élményt nekik és bizony nekem is. Azt már csak mellékzöngeként jegyzem meg, hogy a fő kedvenc Toto mellett, az igen jóképű "szívtelen" Bádogember a ki-kikacsintásaival és mosolyával biza elrabolta az én remélhetőleg mostantól színházjáró nagylányom szívét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése