Őszidő

Napok óta fűtünk, ami még tetszene is, ha odakint ködös novembert és nem ködös szeptembert írnánk. Napok óta esik is, ezt hívták azt hiszem a régi öregek hetes esőnek, mert csak néha-néha áll el, akkor is csak éppen annyira, hogy pocsolyázzunk egyet Szonjával. Bundi is velünk lebzsel, mert eső van, munka alig, háát remélem, hogy ez egy átmenti állapot. Szóval én nem tudom mikor kúszott be ennyire a depi az ajtónk alatt, de valahogy olyan semmi se jó állapotban vagyunk. A szülés óta gyakrabban fáj a fejem, de annyira, hogy nem segít sem a gyógyszer, sem az eddig mindig hatásos alvás. Tegnap szó szerint ágynak döntött, alig láttam és ahogy feküdtem a paplan alatt hálát adtam a jó égnek, hogy Bundi itthon van, nem tudom mi lenne ha egy ilyen akkor kapna el ha egyedül vagyok a két lánnyal. Ilyenkor azért sajnálom magam, hogy nincs mögöttünk a támogató család. Szonjánál kipróbáltam mi van ha nem nyüstölöm a délutáni alvással, 2 délutánt kibírt, aztán ma már kettőkor magától ment az ágyba. Kira is érzi ezt a kora telet, nem nyűgös, nem ébred éjjel, de látszik, hogy valami nem oké. Kicsit taknyos, ömlik a nyála, olykor olykor hőemelkedés, valamint tegnap zöld kaksit produkált.Még sosem láttam ilyet, bingó kigugliztam és megnyugtattam magam, ma már nem méregzöld volt, csak amolyan libafos. Mondtam már, hogy ne evés közben olvass blogot? Na, akkor most szólok. Egyébként a kedélye jó, teli szájjal vigyorog, kicsit féltékenyen jegyzem meg, hogy eljutottunk arra az állapotra, hogy Szonjának örül a legjobban. Szonja meg nonstop doktornéniset játszik, mindenkit gyógyít, injekcióz ápol, főként a Kicsit, ő meg bölcsen tűri.
Én meg azt érzem, hogy becsaptak, hogy vártam az ezerszínű őszt és csak szürkeséget kaptam. Talán jó lenne téli álmot aludni, vagy még jobb, ahogy a dal is mondja, színezd újra, színezd újra az életed ha megfakulna. Tudom, hogy a legszebb dolog, hogy itthon vagyok a lányaimmal, mégis úgy érzem ledarálnak a hétköznapok. Olyan jó lenne kicsit kitörni, valami újat is csinálni. Aztán meg rájuk nézek és jön az ambivalencia, hogy ez az idő a miénk, soha senki nem fogja visszaadni. Túl nagy volt a pörgés, amit magam mögött hagytam és hiányzik a nagy falat, a dicséret, közben meg tudom, hogy hazavágynék.Furcsák ezek az érzések, mert soha nem volt még ilyen, nyilván hiszen soha nem voltam még kétgyerekes anya:) Kicsit hullámvölgyben vagyok, de nem nagy a baj, csak rá nézek erre a két kis csodagombócra és legyen kint akármilyen hideg eső az én szívem melegséggel van teli.