(Ki)Siklás

A történet a múlt évezredben indult, de tényleg. A.-ék, pár háznyira laktak tőlünk, egy hatalmas házban. Óvodába együtt jártunk, arra emlékszem, hogy 7 hónapra született, az anyukáját este megijesztette egy részeg és megszült. 16 évesen szülte egyébként, mindig irigyeltem a fiatal anyukája miatt, az enyém 34 volt amikor születtem. Szóval az óvoda, amolyan kis bicebóca volt, a korai születés eredményeként, lassú és fáradékony. Az általános iskolában is egy osztályba kerültünk, itt már ő volt az osztály szépe, a hatalmas őzikeszemeivel és babaarcával, s mig nekem a cseppet sem sármos Gyuri, neki az iskola ásza Robi cipelte haza a sulistáskát. Jóvanna, ez akkoriban mély nyomott hagyott bennem. Lényeg a lényeg, kialakult egy triumvirátus, mi 3-an együtt. Imádtam náluk lenni, a hatalmas térben, a szobájában amire ő maga festett magának és a húgának mesejelneteket, volt ott Bambitól Nils Holgersonig minden. Imádtunk a padlójukon feküdni, szóval miden volt náluk, ami nálunk sosem. Nagy szerettük, amikor az anyukájuk beült hozzánk és barátnőként kezelve minket,mindent megbeszélhettünk. Sok mindenért irigyeltem, leginkább azért, hogy 4-en voltak testvérek. Aztán gimibe kerültünk, és a gimi első évében meghalt az anyukájuk, nem volt esélye a rákkal szemben. A. furcsán reagált, először azt mondta gyűlöli az anyját, mert itt hagyta, majd az apját gyűlölte, mert nem figyelt az anyjára eléggé. Megváltozott, már senki nem szerette, nagyképű lett, megmondóember és magának mindent megengedő. Mindent megtehetett mert gyönyörű volt, csak azokban a barna szemekben már nem a bájos tűz égett. Gimi után elszakadtunk, az esküvőmön még itt volt, cicázott minden pasival, már akor mondta, hogy elmegy világot látni. Az 5 éves érettségi találkozón még ott volt, jól le is szólt, hogy hogy nézek ki, és persze játszotta a menő csajt, szaladt az életvonat vele felfelé. Az apjával már akkor sem beszélt, mert egy vele egykorú lánnyal élt együtt. Azóta nem láttam, a közös barátunk jóban volt a húgával, de A. külföldön eltűnt. A következuő osztálytalálkozón már a többiek röhögtek rajta, állítólag kisiklott a szépen suhanó vonata. Próbáltam keresni, de sehol nem értem el, sem én, sem a közös barátnőnk. Miért ez a régi történet, mert a napokban jelentkezett egy közösségi oldalon, levelet irt, többet is. Leirta, hogy élt az államokban, angliában, most éppen Frankfurtban a nagy szerelmével. Hát mit mondjak, gondoltam újra suhan a vonat, tévedtem, a sorai ledöbbentettek, jól él, de egyetlen dolgot tud áruba bocsátani a testét. A nagy szerelem egy strici, s a gőg is eltünt belőle, sütött a soraiban a magányosság. Azt is megírta, hogy irigy rám, amiért gyerekeim és normális életem van és, hogy nem lepődne meg ha nem is válaszolnék neki. Megnéztem a képeit, odavan minden bája, már semmilyen tűz nem ég a szemeiben, oda az őzikeség, oda ő maga is. Egy szó van rá, kiégett. Próbálta mondani, hogymilyen jó neki, hogy imádja a "párja", hogy igenis élvezi a "munkáját", aztán pár levél után borult a bili, kértem legyen őszinte. Az volt, talán most először magához is, a családja nem tartja vele a kapcsolatot, sem az öccsei, sem az apja, a hugát belevitte a "jóba", mindenbe ami ezzel jár. Nem vetem meg, csak sajnálom, hogy enyire kissiklott az élete, tehetséges volt, művészlélek, nyelveket beszélő. Nem lenne rá büszke az anyja, ha most látná.
Napok óta kavarognak vele kapcsolatban az érzéseim, ambivalensek, van benne sajnálat, érdektelenség,barátság, egyvalami nincs remény, hogy élhet még normális életet, hogy viszsatérhet még az a párhuzamos sin, vannak életek, amik végérvényesen elromlanak...egyvalami azonban nagyon fontos, ezt az életet ő választotta... ezt tudja ő is, hamarosan találkozunk.