2010. szeptember 20., hétfő

Vendégsereg?




Kicsit le vagyok maradva időileg a blogtól és a való élettől, mert bizony ez a sztori már múlt heti, dehát van az úgy az embernek, hogy nehezen jut el ahhoz, hogy a megélt dolgokat idepötyögje. Szóval Kira lassan 4 hónapos és úgy döntöttek a kollégáim, hogy eljönnek babalátogatóba. Azt kicsit ironikusan jegyzem meg, hogy a második gyerek már nem olyan nagy show, gyakorlatilag alig nézték meg páran. Szóval tényleg ki akartam tenni magamért, 2 napig vixoltam a lakást, mondjuk ennyi előnye volt azt hiszem összesen a látogatásnak. A napot a konyhában töltöttem, ilyen-olyan torta, sangriás bólé, magamat is kiglancoltam, kisváros révén azt szerettem volna, ha azt hallom vissza másnap, hogy bakker ez a nő, kitett magáért a két gyerkőc mellett is. Mivel Szonját, kb 8 kolléga jött meglátogatni, ehhez viszonyítva készültem fel. Kiglancoltam a csajokat is és vigyázban vártuk a vendégsereget, rég izgultam már ennyire. Kár volt összvissz 3 kollégám jött. A hab a tortán, hogy 3 olyan kolléga akik közül egyre aztán tényleg nem számítottam. Nem ecsetelem, nincsenek nagy elvárásaim, de azért ez kicsit szíven döfött. Nem az ajándékról vagy bármi másról van szó, hanem a gesztusról a gyerekeim felé. Védték ők a mundér becsületét, hogy hirtelen mindenkinek dolgozni kellett, meg ez beteg, amannak a gyereke beteg. Én mégis levontam a következtetést, amit már eddig is éreztem, nem tartozom oda, teljesen mások vezérelnek, mint őket, nem égtem ki a sok melótól, sőt itthon "lógatom a lábam". A tüske azért ott van, mert azért mégiscsak vártam őket, mindössze pár háznyira lakom az intézettől, szóvl szar érzés volt na...Nem beszélve arról, hogy igen gyakran bemegyünk az intézetbe és akkor mindenki minket imád és körülrajong, most akkor, hogy is van ez?! Ennyire felgyorsult tényleg a világ, hogy egy pillanatra sem lehet leülni, időt szakítani másokra, vagy én látom ezt túl fehéren-feketén az itthoni szeretetháló alól. Sok minden átértékelődött bennem, hogy a munka az munka és nem feltétlenül szül barátságokat, még azzal sem akivel 14 évet dolgoztam együtt. Az élet meg kárpótol, olyan emberekkel, akiket itt ismertem meg igaz Náncsi, Citri, Cucka, Julcsi, Hencsi és a többiek?:)Aztán Bundi este konstatálta, hogy megehet egy egész gyümölcstortát, amit akár több liternyi bóléval öblíthet le, ennek nem kicsit örült. Szonja is lelkesen mesélt a vendégekről, akik jöttek és együtt tortáztak és játszottak. Én meg próbálok nem agyalni rajta, tényleg vannak dolgok, amik nem állandóak, még ha én azt annyira nagyon szeretném is.

5 megjegyzés:

Kované írta...

Sajnálom, tudom milyen rossz, amikor készülsz, és ezt semmibe veszik. Nekem kb. 10 kolléganőm jött anno, terülj terülj asztalkámmal vártam tényleg őket. Kb. 10 perc után semmit nem ettek-ittak felálltak, mert dolguk volt. Iszonyú rosszul esett, hogy még egy sütit se ettek.

gneke írta...

Erre mondják, hogy "innentől kezdve a helyzet fokozatosan romlik". Találd ki hány vendég volt a hármas számú versenyzőnél??? És még valami: elsőszülöttnél szinte mindenki jött hathetes korában, Andornál már volt hogy majdnem 6 hónapos volt, Áronnál csak a legjobb barátnőim voltak, igaz kollegákból lettek barátnők, de őket nem számítom munkatársaknak. És ugyanaz a munkahelyünk a férjemmel.
Ahogy Te is tetted ilyenkor én is megláttam a jó oldalát, szép rend volt, terülj-terülj asztalkám. Igaz, én csináltam:-)
Csak ámulok, hogy már 4 hónapos Kira!

julcsi írta...

Drága Lili!
Mostanában,én is nagyon sokat morfondírozok hasonló dolgokon....
Milyen ingatag dolog a barátság....
Annyira elmennek egymás melett az emberek,Akiket a barátaimnak,Hiszek,hittem?)
Teljesen más arcukat mutatják....
Ilyenkor szoktam volt mondani,Milyen jó is hogy Ti Kismamik,vagytok nekem...és ne félj amíg a világ a világ itt leszek veletek!!!

MammaLemone írta...

drága lili, és persze drága családja!
én is hiszek abban, hogy kétféle barátság létezik. az ezeréves, és a vadiúj. nekem is valahogy elúszott mindenki mellőlünk.
az ezeréves barátnőmmel nyaralás előtt nem sokkal kezdtük el megint tartani a kapcsolatot, három év kihagyás után. de ott folytattuk, ahol abbahagytuk. és ti vagyok itt nekem, akikkel egy a célunk. embert nevelni.

Névtelen írta...

Én is itt leszek,és köszönöm,hogy a barátod lehetek.Nekem nagyon sokat jelent!Gyógypuszi nektek,Bundásnak toldd meg egy fülhúzgálással is!
Puszi:Hencsi