2010. október 19., kedd

Ágyikónk

Az ember életében minden bútordarabnak meghatározott története van. Élmények emlékek, a funkciója. A francia ágyunk nem mai gyerek már, na jó azért még nem nagykorú, de nem is mai gyerek. Bundival ágyat kerestünk, az első közöset, addig két összetolt rekamién aludtunk. Amikor megláttam azonnal beleszerettem, hatalmas volt, 220cm, hófehér, fehér éjjeli szekrényekkel és fésülködőasztallal. Bundás kicsit morgott is, mert csak darabokban fért be, az egyébként nem is olyan kicsi hálószobába. Kellett és kész. Mondjuk a fésülködő asztalt sem akkor, sem azóta egyszer sem használtam, de a fiókja sok lomot elnyel. Az éjjeli szekrények üresek, Szonja lomol bennük naphosszat a játékaival, vagy ugrál a tetején. Egyetlen használatban lévő tárgy a kollekcióhoz készíttetett ágyneműtartó, az sem kis méret, elnyel mindent. Szerettük az ágyikót, igazi kényelmet biztosított mindkettőnknek, antiallergén matrac, laprugók. Aztán kezdtek a rugók kiesegetni, sőt a lábtámaszt is levettük, a vége az lett, hogy kiköltöztünk és az lett a vendégszoba. A kedves hozzánk látogató hálóvendégek nagyon jókat aludtak a nagy ágyban, bár szerintem ennek a jó hegyi levegő inkább az oka. Aztán nem is olyan rég, Szonja felfedezte az ágyat, hogy milyen jót is lehet ugrálni és birkózni rajta. Majd ismét átvette funkcióját először Szonja érkezik ide Lalával, majd Kira Micimackóval, mi meg lapjával feküdve nézzük őket. Nem is gondoltam volna sok-sok évvel ezelőtt amikor ezt a hatalmas ágyat választottam, hogy kevés lesz a hely. Nincs is jobb érzés, mint az ágy végén nyomorogni, alig mozdulva, hogy nehogy felébredjenek.

1 megjegyzés:

Náncsi írta...

Én nagyon szeretek a kicsinyeimmel aludni... van, hogy éjjel Lalit kitúrjuk az ágyból, mert sorban jönnek közénk a népek.. először Dora jön, és belém bújik, aztán Zina érkezik és Dora meg közém "fészkel":)