2010. október 4., hétfő

Fórumosdi


A net magával hozza a fórumosdit is. Naná, hogy amikor várandós lettem Szonjával rögtön kerestem egy topicot, és megleltem őket, ez volt 2007. augusztusában. Közben sokan lemorzsolódtak, de a keménymag még mindig együtt tanyázik. Fura és érdekes egyben ez az egész, és itt szeretném előre bocsátani, hogy innentől kezdve a saját véleményem írom, mindenféle bántó szándék nélkül tipizálva, mert célom nem az, hogy bárkit is meg vagy elítéljek, hanem, hogy megmutassam milyen érdekes is ez a világ. Vegyünk kb. 20nőt, akiknek gyakorlatilag egyetlen közös kapcsolódási pontjuk van, mégpedig, hogy gyermekük 2008. áprilisában született. Valószínűleg ha nem a virtuális világban, hanem egy asztalnál ülve kellene beszélgetnünk, akkor már nem lenne ennyire idlli és ilyen időt álló ez a kapcsolati háló. Miért, mert amolyan "Legye ura" módon kommunikálnánk, itt meg mielőtt felfortyanna az ember, van ideje számolni, újraolvasni és csak aztán püfölni a billentyűzetet. Mivel gyerekekről van szó, hihetetlen mód kijönnek az anyatipusok, néha itt vigyorgok a gép előtt amikor okostojásanya vitába száll ökoanyával, majd mindkettőjüket jól helyrerakja lazaanya. Furcsa módon magamat nem tudom besorolni, de azért a "stigmám" már megvan tőlük, miszerint én vagyok az agyturkász, aki megmondja a frankót.:) Valószínűleg igazuk van sok mindenben és sok mindenben nem. Így végiggondolva módosítanom kell egy páran szerintem vére menő ordibálást folytatnának face to face. Szóval a mai téma volt érdekes, mármint, hogy mennyire szóljon bele a T. Család a csemeténk nevelésébe. Na itt aztán jönnek a különféle anyukatipusok. Az oroszlán, aki jólmegmondja, hogy senkineksemmiköze. Az anyuci kislánya, aki szerint a nagy szent és sérthetetlen az ő kis tüncibüncije tökéletes. A mártir, aki mindent a gyerekért elvet vallja. A kompromisszumkész, az áldozati bárány stb. Na ennél a résznél egy újabb hülyeség jutott eszembe, vagyis ha a saját kudarcainkat életünket vetítjük ki a saját gyerekünkre, akkor tutira még mélyebben megismerjük az anyukát. Ergo, az az anyuka, akinek nebulója 2.5 évesen 6.-os szinten van szerinte, nagy valószínűséggel soha nem kapta meg azt a figyelmet, amit szeretett volna. Ennél eggyel nagyobb kategória amikor Barbie babát gyártok a gyerekemből, saját magam testképzavarát elsimítva ezzel. Mindenki szeretné ha tökéletes lenne a gyereke, de biztos, hogy a tökéletes a jó és belenézve mélyebben a dolgokba mi az ami számomra tökéletes és mi az ami másoknak az. Egyáltalán miért húzunk sémát gyerekeinkre, frusztrálva ezzel saját magunkat és a kicsiket is. Éppen tökéletlenségünkben rejlik a tökéletességünk. Néha bizony én is csendben maradok, mert nagyon okos, az én is tudnék lenni, olykor vagyok is:) Miért írtam le mindezt? Mert olykor hajlamosak vagyunk a magunk igazát szajkózni, mintha csak egy könyvet olvasnánk az elejétől a végéig, amit minden gyerekre rá lehet húzni. Csak az felejtjük el, hogy ebben a könyvben kopottak a betűk, itt-ott hiányzik egy-egy oldal, némelyik pedig szamárfüles. Minden anyának a saját gyereke a LEG, okosabb, szebb, ügyesebb. Aztán megismerünk más gyerekeket, más gyerekek anyukáit és mivel kívül vagyunk a problémán, tökéletesen látjuk. Azonban ha elvakult a szülő még rossz néven is veszi ha segítenénk. Igy alakulhat úgy, hogy egyszer csak azt mondja a lányod, hogy nem szeretem A-t, mert mindig megver, mire A anyuka annyit mond, hogy A. nem szereti a gyerekeket és mivel nem akar velük játszani, inkább elpüföli őket. Ilyenkor azt mondanád, figyi nem szocializálódik a gyereked, ezért hány minden reggel az oviban, mert burokban volt, mert nem engedted gyerekek közé. Ha a fóromun találkoznál ezzel, elmondanád, mert lehet, mert értenek és próbálnának segíteni, vagy megráznának, ha nem fognád föl. Az életben, csak nézed az idegroncs gyereket, akit még mindig ölben hurcol az anyja, aki antiszociális, akinek szakmai szemmel minimum pszcihológusra lenne szüksége. Te meg hallgatsz, mert nem kérdez senki, ha próbálkozol akkor zárt kapukat döngetsz...aztán azt mondod a Tiédnek, hogy játssz másokkal, ha ő nem akar Veled... na így érnek véget a sosem volt barátságok...nagyon kár, hogy nem tudunk hallgatni, meghallgatni, sokat segítene.

4 megjegyzés:

Marty írta...

Bár mindig olvaslak, de ritkán szólok hozzá/d/.
Most bólogatok egyetértésem jeléül! Nagy kár bizony, mert mert van kinél elkelne a segítség.
Egészséget kívánok elsősorban és sok-sok boldog percet!

Névtelen írta...

Az emberek általában nem szeretik ha tanácsokat kapnak. Még akkor sem ha esetleg már önmaguk is belátják, hogy valamivel nem boldogulnak. És ez nem csak a gyerekneveléssel kapcsolatban van így hanem minden mással is. Valahogy mindenki meg van győződve róla, hogy sokkal okosabb a másik embernél.
Egyébként pont erről beszéltünk a barátnőmmel egyik nap, hogy soha ennyi fusztrált, ideges, nyugton maradni képtelen, hisztis gyereket nem láttunk mint az utóbbi időben.
Persze nem tehetnek róla, hiszen csak a felnőttek tükörképei...
Eliana
Eliana

Névtelen írta...

Lili, hatalmas KÖSZÖNÖM ezért a bejegyzésért!:-)
debcsillu

Ágnes Jakus írta...

Látom csillu is ideért, és egyet ért:) ahogy én is. Én igyekszem jó ideje nem tanácsolni senkinek semmit, csak ha ő kéri. mert tudom, hogy én /talán túl/ laza vagyok.. persze vannak agymenéseim, de szinte mindig rájövök, hogy fölösleges:D