Antiszociális poszt

Próbáltam magamba fojtani, ez az egész katyvaszt, ami napok óta háborog bennem, de nagyon úgy néz ki, hogy nem vagyok jó elfojtásban, mert állandóan a felszínre tör. Tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül és azt is tudom, hogy kapok most majd hideget-meleget, de aki blogot ír, az tartsa a hátát is. Akkora téma, ami nem kis dühöt váltott ki belőlem. Az otthonszülés, naná. Itt jegyezném meg, hogy további soraim saját véleményem takarják, sem pro sem kontra senkit nem áll szándékomban megbántani,mind ezentúl a fő mondanivalóm mégis az, hogy az emberi hülyeség tényleg nem ismer határokat. Vegyük először is Liba nőt, izé' nekem azért liba, mert a monogramjából GÁ én erre asszociálok. Szóval, remélem lecsukják, és remélem rájön arra, hogy talán jobb lett volna más szakmát választania, mondjuk cipész, mert ha a cipész elront egy cipőt, akkor zsupsz ki a kukába és kezdi elölről. Azt hiszem mégsem ezt vágta ki a nálam a biztosítékot, hanem a tegnap esti híradó, amiben is, anyuka akinek meghalt egy otthonszülés következményeként ikergyermeke, ismét ikreket várt és nem döntött még, hogy otthon szüljön-e. Hát bakker, úgy rúgnám valagon a Zura helyében, hogy 2 hétig forogna körbe, könyörgöm ez még kérdés ebben az estben, de tényleg. Nem tudom mit hoznak ki törvényileg ebből, de politikailag nem is akarok ebbe beleröfögni, hanem az emberi oldaláról. Nem tudok és nem is akarok sem toleráns sem empatikus lenni ezzel az újhullámmal, mert nem hiszem, hogy ennek így kell lennie. Igen felelősséggel tartozunk születendő gyermekünkért és felelősséggel tartozik a kórház és az orvos. Otthonszülés, jham, és ha baj van. Mondják nem sokszor van baj, igen mert csak problémamentes terhességgel vállalják be. Aha, meg kis %, igen ám, de ha 1%-ról beszélünk, akkor én azt magasról leszarom, mert ha az én gyerekem hal meg az már 100% veszteség nekem. Kicsit afféle Istenjátszást látok ebben, modern Taigetoszt. Nekem is problémamentes volt mindkét terhességem, még akkor is azt hittem, amikor toltak a műtőbe. Mi lett volna velem itthon, Szonja valószínűleg agyvérzést kap, Kira pedig szétrúgja a hegem. Mindezt úgy, hogy itthon ellettem volna, mert semmi, de semmi nem utalt a bajra, ami mégis jelen volt és csak az orvosomnak köszönhetem, hogy nem következett be. Esetlegesen a 2 éves gyerekem a férjemmel páni félelemben végignézte volna mindezt. Egyébként sem hiszem, hogy értené még ezt Szonja, érti, hogy testvére van, hogy a kórházban született, menne is mindig a következőért, de nem hiszem, hogy neki való lett volna a látvány. Nem mondom, hogy álomszülésem volt, mert egyik sem volt az, dilemmáztam is rajta sokat. A lényeg azonban itt van, két egészséges gyerek és tojok rá, hogy nem szenvedtünk meg, nem születtünk együtt, mert én ott és akkor anya lettem és az vagyok azóta is testemben-lelkemben. A fő, hogy itt vannak és egészséges két rosszcsont. Biztosan van jó oldala az otthonszülésnek, ezt nem tagadom, de fontosabb nekem, hogy 3-5 nap távollét után épségben érjünk haza, hiszen innentől előttünk az élet. Azt hiszem nagyon könnyű úgy hőst játszani, hogy nem a mi fejünk a tét, hogy nem csak a mi fejünk a tét. Nem tudom melyik baba mondaná azt, ha lenne rá módja, hogy ahham én otthon akarok születni. Mert a babáknak nem ez a fontos, ez az anyáknak a fontos és ez már az önzőség. A babának csak és kizárólag az anyja a fontos, az illata, az érintése, a szívverése, a közelsége, ha ez megvan, akkor számára minden megvan. Mindegy, hogy a műtőben, bababarát kórházban. A kis vidéki kórház ahol a lányok születtek 2 év alatt is rengeteget fejlődött, Kirát már levetkeztették és ott volt amikor kitoltak műtőből, visított mint a malac, mindaddig míg nem kaptuk meg a bőrkontaktus lehetőségét, aztán félrevonulva hagytak minket családdá válni. Úgy érzem mindent megtettek értem/értünk, hogy összeszokjunk, hogy együtt legyünk és ami a számomra a legfontosabb volt BIZTONSÁGBAN legyünk. Biztosan nektek is van/lesz a szülésetekkel kapcsolatos élményetek, amikor visszatekintve látjátok csak mekkora volt/lehetett volna a baj ha nincs orvos és szakszemélyzet. Kedves otthonszülést tervezgető anyuka, lebeszélnélek, le én, hiszen melléd ülnék, megfognám a kezed és csendesen elmondanám az érveimet. Felelős vagy, és hidd el jobb szakemberekre bízni ezt, legyenek veled, kövessenek, háborítatlan lesz a szülésed, csak óvó szempárok vigyáznak majd rád. Ha nincsenek orvosok, nekem nincsenek gyerekeim, lsd az idei vitatott Nobel díj, de ebbe most nem mennék bele. Ők minket választottak és felelősséggel tartozunk értünk. Nagyok keskeny a mezsgye élet és halál között és mily fura az "otthonhalált" már nem "szeretjük" ennyire, inkább szeparáljuk a kórházba a haldoklót. Furcsa fordított gondolkodás ez, bár az is lehet én vagyok rosszul összerakva...tanulság, nincs, életet, csodát kaptok, bánjatok felelősséggel vele...